
|
Törökkoppányi tábor |

|
Alapítványunk évről-évre két tábort szervez a nyári időszakban. Az egyik táborhely Törökkoppányban található, a falutól két kilométerre elterülő Cseszme-völgyben. Rendkívül csendes, nyugodt hely. A táborhelyhez betonút vezet az itt tevékenykedő erdőgazdaságnak köszönhetően, ezáltal mind autóval, mind kerékpárral jól megközelíthető. A táborban három fajta szálláshely található: egy nagyobb kőház, több faház, és néhány konténer. Mozgássérültek számára csak a faházak és a konténerből kialakított lakóhelyek egy része megközelíthető, azonban ezen szálláshelyek is elegendőek 50-60 személy részére. A tábor saját konyhával és ebédlő résszel felszerelt, és található benne egy kb. 150 személy befogadására alkalmas közösségi sátor is. A tábor keresztény szellemiségű, ezért olyanok jelentkezését várjuk, akik nem idegenkednek a bibliai témáktól, valamint el tudják fogadni e szellemiséghez tartozó viselkedésmódot. Esténként áhítat, azokon a napokon amikor a táborban maradunk, délelőtti beszélgetéseket is tartunk. Az elmúlt években a programok között szerepelt még: kirándulás, fürdés az igali gyógyfürdőben, kézműves foglalkozás, séta a faluban stb. A tábor önköltsége kb. 25.000 Ft/fő. Kedvezményt (az alapítvány anyagi helyzetétől függően) külön megbeszélés alapján tudunk szükség esetén nyújtani. Ebben az ügyben Aradiné Kadlicskó Edinát keressétek. Érvényes jelentkezés feltétele: Határidőn belüli írásbeli jelentkezés és a részvételi díj felének befizetése csekken az Alapítvány visszaigazolása után 10 napon belül. Így tudjuk csak biztosítani a szálláshelyet. A részvételi díjat természetesen egy összegben is be lehet fizetni csekken. A 2012-es évhez tartozó tábori időpontot (amennyiben megrendezésre kerül) csak tavasszal tudjuk megadni. |
|
Video a 2011-es év tábor történéseiről: katt ide |
|
Koncertfilm a 2011 évi táborban elhangzott zenékről: katt ide |
|
Akit fényképek érdekelnek: ide kattintson |

